Artisjus felhasználói szerződés tervezet

Vissza

Az OTEI és társult tagszervezetei, illetve a MATESSZ nevében sikerült a temetkezési szakma számára is elfogadható felhasználási szerződés-tervezetben megállapodni az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel. Az OTEI azt kéri a tagságától, hogy lehetőleg a mellékelt minta alapján kössék meg a kétoldalú megállapodást az Artisjus egyesülettel.

Horváth József az OTEI elnökének tájékoztatása szerint 2015. november 30-án az Artisjus Egyesülettel történt tárgyalás alapján sikerült 2016 I. félévére vonatkozó szerződést kidolgozni. A kontraktus a szakma számára most már vállalható, mivel minden olyan feltétel kikerült belőle, amely akár kis, akár nagy temetkezési cégnek vagy egyéni vállalkozónak hátrányt jelentett volna. Az egységes szakmai érdekképviselet miatt az OTEI ezt a felhasználási szerződést javasolja a kétoldalú megállapodások megkötésekor.

Dr. Filák Mária, az Artisjus Műsorengedélyezési Főosztály főosztályvezető ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2016. július 1. napjától szóló szerződés tartalmáról jövő márciusban kezdik meg az egyeztetést az OTEI-vel.

Artisjus felhasználói szerződés tervezet