Egyesületi beszámoló a FIAT IFTA nemzetközi konferenciáról és szakkiállításról
VisszaIlyen még nem volt Magyarországon, de még Kelet-Európában sem! Ami pedig a legnagyszerűbb e szakmai történelmi pillanatban, hogy segítő társszervezőként egyesületünk is hozzájárulhatott a rendezvény sikeréhez.
A temetkezési szakmát 35 országból képviselő delegációk megtapasztalhatták a méltán híres magyar vendégszeretetet. A rendezvény házigazdája, az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) mindenre gondolt. A szakmaiságon túl elkápráztatta a hazánkba érkezőket Budapest látványosságainak bemutatásával, a magyar gasztronómia és ízletes borok megismertetésével, valamint a pazar eleganciát sugárzó 5 csillagos Corinthia hotel rendezvényszervezésével.
A szervezés kisebb, de a részletek szempontjából fontos feladataiban segítettünk mi és a MATESzSz, Magyarország két, igen aktív szakmai egyesülete.
A FIAT IFTA rendes közgyűlése mellett nemzetközi és kifejezetten magyar érdekeltségű konferencia, valamint szakmai kiállítás is emelte a találkozó fényét.
A programterv szerint lezajló gálavacsora emelkedett pillanatai között említhetjük a zászlós bevonulást és Marek Chicewicz hivatalos FIAT IFTA elnöki beiktatását, ám a protokolláris események ellenére a cigányzenével aláfestett gourmet vacsora jó kedélyű szakmai ismeretségek bővítésére alkalmas kellemes estté alakult.
A képen jobbról Varga György az MTFE elnökhelyettese, Marek Cichewicz a FIAT IFTA elnöke és Varga József az MTFE elnöke látható
A hazai szempontból igen érdekesnek ígérkező magyar Kegyeleti konferencia a gálavacsorát követő napon került megrendezésre. Puskás Béla, az OTEI elnöke, nyitóbeszédében először a megjelent államtitkárok felé fordult a szakma égető kérdésével: az immár 23 éves temetkezési törvény megreformálásának szükségességével. Beszédében ugyanakkor megköszönte a kormány elismerését a temetkezési szakma felé, melyben a pandémia időszakában tanúsított helytállásunkat méltatták. Kiemelte, hogy a járvány alatt közel tízezerrel nőtt az elhunytak száma, és ezt a terhelést a hazai temetkezések, ellentétben sok külföldi esettel, kegyeletteljesen és teljes körűen tudták kezelni.
Puskás Béla OTEI elnök megnyitja a konferenciát.
A konferencia különlegessége volt, hogy a jogalkotók és a társszakmák is részt vettek az eszmecserékben. Dukai Miklós a Belügyminisztérium Önkormányzatokért felelős államtitkára elmondta, hogy az idén már a 3,5 milliárd forintot is meghaladja az a költségvetési támogatás, amely az önkormányzatok temetőfenntartását segíti. Megemlítette, hogy a magyarországi szakképzési reformnak köszönhetően a temetkezési szakemberek képzése is magas szinten, a kor elvárásainak megfelelően történik.
A magyar kormány képviseletében érkezett még a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára, Dr. György László. Az államtitkár elmondta, hogy az elmúlt évben az 5000 fő alatti települések közül minden ötödik jutott valamilyen támogatási forráshoz és így összesen 100 egyházi és 200 önkormányzati temető kapott fejlesztési lehetőséget. A Magyar Falu program sikeréről is beszámolt és bejelentette, hogy a programot várhatóan újraindítják.
Az államtitkárok beszédeik végén a számunkra talán a legelőremutatóbb mondatokkal búcsúztak. Mindketten segítségüket ajánlották fel a magyar temetkezési szakmának.
Dukai Miklós államtitkár Dr. György László államtitkár
A program következő előadója a lengyel Katarzyna Supa volt. Neki sikerült a magyar szakmát is meglepnie, hiszen temetkezési blogger és újságíró. Előadásában is a digitalizáció és az innováció kapta a főszerepet. Blogját itt találjuk: https://katarzynasupa.pl/blog/
Katarzyna Supa lengyel temetkezési blogger előadása.
Mottója, a „Kis változtatással a nagy különbségekért” valóban magában foglalta korunk üzenetét. Elsősorban a technológia fejlődése miatt átalakult fogyasztói szokásokra hívta fel a figyelmet és ezzel érzékeltette, hogy a temetkezési szakmában is lépést kell tartanunk az ügyfelek ez irányú elvárásaival. Példának hozta egy lengyel cég fejlesztését, amely már Magyarországon is elérhető. Az e-Gyászjelentés egy olyan applikáció, mellyel a virágrendeléstől a gyászértesítő szétküldéséig mindent online intézhetünk, szervezhetünk meg. Ezt az innovációt itt nézhetjük meg: https://www.e-gyaszjelentes.hu/
A digitális transzformáció egyik igen kreatív és egyre terjedő eleme a QR kód használata. Ez szakmánkban is egyre terjed. Léteznek már olyan cégek, akik a sírkőbe vésik, esetleg ragasztják a QR kódot, amelynek használatával a hozzátartozók még intenzívebben tarthatják életben szerettük emlékét. Ez a cég is ezzel foglalkozik: https://storygrave.com/
Beszédében Katarzyna kitért a fenntarthatóság fontosságára. Felmérései szerint egyre nő az igény a természetes alapanyagokból készült és lebomló koporsók és urnák iránt. Ugyanakkor a temetőfenntartás és üzemeltetés terén is fontosnak tartotta ezt az irányt. Locsoláshoz ciszternába gyűjtött esővizet javasolt, előremutatónak ítélte az elektromos járművek használatát és a mécsestestek összegyűjtését egy nyilvános helyen. Ezeket az üvegeket újra lehet hasznosítani, ha mécses utántöltőt helyezünk bele.
Kiemelte, hogy szolgáltatásaink fejlesztése az ügyfelek igényeinek követésével mindkét oldal számára megelégedést hoz. Előadásának utolsó, de fontos pillére volt a dizájn alakulása a temetkezésben. Elmondta, hogy bár egyre több az egyedi igény, mégis kirajzolódik egy globális trend, ami a kegytárgyak, koporsók, urnák tekintetében a minél kevesebb vallásos motívumot kívánja meg. Előtérbe kerültek az újra felhasználható alapanyagok és az akár minimalista dizájnok. Erre példákat is hozott: https://erdensen.com/ https://uauproject.com/
Katarzynát a spanyol Sortem cég alapítója Anton Loinaz követte a pulpituson. Loinaz úr és cége a fejlesztések motivációjának leginkább az együttérzést, a támogatást és a szép emlékké alakítást vette alapul, azaz érzelmi töltetű fejlesztéseket valósítanak meg.
Anton Loinaz előadás közben.
Kiemelt termékeik közül az egyik az Emlékezés fája, amely egy biournába csomagolt facsemetét rejt a hamvakkal együtt. Ennek a fának az elültetése az élet körforgását jelképezi és megkönnyebbülést hoz a hozzátartozóknak, míg gondozása hosszú távú szép emlékezést tesz lehetővé az itt maradtaknak.
A másik igen innovatív termékük a Közös pillanatok karkötő, érzelmileg megkapó búcsúzási lehetőség. A trendi textilzsinórhoz kötött üzenőcédulára az utolsó szép gondolatunkat írjuk, majd a koporsóba vagy sírba helyezzük azt. A karkötő zsinórját viselve sokáig tudunk lélekben, de fizikálisan mégis megfogható módon közel maradni elhunyt szerettünkhöz.
Érdekes újításuk még a szolgáltatást összekötve a termékkínálattal az Emlékpavilon, amelynek ötletadójával az örömteli eseményeken már találkozhattunk. Ezt a kegyeleti dizájnba öltöztetetett nyomtatót a ravatalozóba ajánlja a cég. Itt nyomtathatunk fényképeket az elhunytról mágneslapra vagy könyv formátumba. A cég honlapja itt tekinthető meg: https://sortem.es/
És igen, a temetkezés nagyon is halad a korral. A cseh Memory Crystal cég nem mindennapi kolumbáriumot fejlesztett ki. Az emlékező kristályok ötletét az Avatar című sci-fi film élet fájának motívuma adta. A sírhely egy fányi területen 5-600 nyughelyet biztosít futurisztikus, de mégis szívmelengető módon.
A fa szimbólum gyökerének helyén találhatóak az urnák egy erre a célra kifejlesztett földalatti tárolóban. Minden urna digitálisan összeköttetésben van egy kristálylevéllel, ami a fa különlegességét adja. A kristályokba jelképesen kis mennyiségű hamv is kerül, névre szólóan gravírozottak és a bennük lévő LED izzónak köszönhetően „életre kelthetőek”. A digitális áttörést azonban egy applikáció adja, amivel irányíthatjuk a levelek fényjátékát, sőt érzékeli, ha megérkezünk a sírhelyhez és fényjellel tűnik ki a többi levél közül. Az alábbi videón pontosan láthatjuk az EIWA projekt minden részletét:
Az EIWA projekt animációs bemutatása.
A konferencia szakmai kerekasztal beszélgetésekkel folytatódott. A Temetkezés és Innováció című részben egyesületünk elnöke Varga József is részt vett és képviselte a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületét. Az eszmecserében a MATESzSz elnök asszonya, Palkovics Katalin, az OTEI-től Harsányi Andrea, a Magyarországi Kreamtóriumok Szövetségének elnöke Tóth Zoltán, a Kellékgyártók Egyesületétől Pölczmann Zsolt, és a gyászfeldolgozásban elismert pszichológus, Révész Renáta Liliána vett részt.
A szakemberek leginkább a hazavitt urnák okozta gazdasági és pszichés hatásokról értekeztek. Megállapították, hogy az urnák hazavitelét szigorúbb szabályozás és ellenőrzés mellett tudnák elfogadni, hiszen jelenleg a jogszabály széles körben engedi a temetés nélküli, otthoni hamvtartást, de az ehhez kapcsolódó kegyeleti jog betartatására alig vagy inkább nincs kapacitása.
A szó Varga Józsefnél, az MTFE elnökénél.
A konferencia második blokkjában az egészségügy, a kórház és a temetkezés együttműködésében hallhattunk előadásokat. Dr. Kádár Magdolna az Országos Kórházi Főigazgatóság eHVB projektvezetője részletes tájékoztatást adott az elektronikus Halottvizsgálati Bizonyítvány készültségi állapotáról, bevezetésének időpontjáról, melyet 2023.január 01-re tett.
A Semmelweiss Egyetem I. Pathológiai Intézetétől érkezett Dr. Rácz Gergely és egy fejlesztés alatt álló magyar projektet mutatott be. Az e-Lábcédula az elhunyt szállítása során történő nyomonkövethetőségét és a lehető legbiztonságosabb kezelést hivatott megvalósítani. Tervük szerint az eHVB-vel is kompatibilis lesz a rendszerük.
Lakházy Zsolt a thanatopraxiáról tartott előadást. Elhivatottságáról és mérhetetlen szaktudásáról kaptunk villanásnyi képet. A thanatoestetica használata bár még hazánkban nem terjedt el túlzottan, mégis érdekes és hasznos információkat hallhattunk, láthattunk a prezentáció során.
Az előadások sorában utolsónak hallgathattuk meg Csikós Dórát, az Életvég Tervezés Alapítvány kuratóriumi elnökét. A hospis szolgáltatások teljes körét magukra vállaló támogató alapítvány nehéz munkát folytat, ám velük nem csak az eltávozó hagyhatja itt elrendezve az élete utáni eseményeket, hanem a hozzátartozók számára is követhető cselevési terv születik. Munkájukat érdemes az idősotthonok, kórházak lakóinak figyelmébe ajánlani. A szervezet honlapja: https://eletveg.hu/hu/
A szekció záróakkordja a fenti témában összeült kerekasztal beszélgetés volt. Résztvevői Lakházy Zsolton kívül Novák Gergely a Tanatopraxia Társaság elnöke és Dr. Rácz Gergely voltak.
A TEMEXPO 2022. szakkiállításról képeket a galériában mutatunk. Kattintson ide!
Élményekben és hasznos ismeretekkel gazdagodva összegeztük a rendezvényt. Reméljük, hogy a jövőben az innováció jegyében még több szakmai eseménynek adhat otthont hazánk.
A képek részben saját készítésűek, részben pedig az OTEI sajtófotói és a közösségi médiában megosztott képei.