Kemény talaj, elszánt versenyzők és címvédés a VIII. MTFE Sírásó Versenyen
VisszaNyárvégi, napsütéssel és friss érzetet keltő széllel fogadta az időjárás a VIII. MTFE Sírásó Versenyt.
A csapatok már 8 óra előtt megérkeztek az Alsóvárosi temető parkra emlékeztető üres parcellájához. A versenyhelyszín gondosan és igényesen kialakított küzdőterét és a lebonyolításhoz szükséges sátrak hangulatos és praktikus kialakítását a Panteon Kft., mint helyszínt adó rendezőtárs teremtette meg, ezzel is emelve az esemény színvonalát.
A 8 órakor kezdődő regisztráció után, a Fortunát is munkába állító sorsolás a helyekért, izgalmas morajlásokat indított. Senki sem tudhatta, hogy milyen szerkezetű talajjal kell majd megküzdenie.
A verseny hivatalos megnyitóján a házigazda üdvözölte a megjelenteket, majd Máté Péter alpolgármester amellett, hogy lelkesített, együtt is tudott érezni a feladat kihívásával, hiszen egy személyes, fiatalkori történetén keresztül megtudhattuk, hogy anno ő is besegített egy-egy sírásába, ha a családban elhunyt valaki. Azóta minden megváltozott, de a feladat nehézsége megmaradt.
Innét Varga József, az MTFE elnöke vette át a szót. Szavai most is erőt, elismerést és motivációt közvetítettek a versenyző csapatok felé.
A megérintő beszédek után a versenyzők engedélyt kaptak elfoglalni versenypozíciójukat a kisorsolt területük mellett.
…és pontosan 9 órakor megindult a tömör, füves föld méretre kiásása. A napsütés egyre melegebbnek tűnt, a szél nem hozott elég friss levegőt, a vizes flakonok csak sorjáztak az egyre fáradtabb, de minden erejükkel nyerni akaró kollégák körül. Heroikus küzdelmeket láttunk a sokszor csákányokkal kimozgatott rögökkel. A csapatvezetők, munkatársak és családtagok a kordon mögül bíztatták vagy látták el taktikai tanácsokkal a kimerült versenyzőket. Másfél óra kellett, hogy az első csapat késznek jelezze sírgödrét és kifutva az időmérő zsűritaghoz megmutassa, ők megint a leggyorsabbnak ígérkeznek. Megint, mert a Paraklétosz Nonprofit Kft. címvédő párosa fejezte be idén is elsőként a sírásás feladatát. A Kiss László és Nagy Róbert alkotta csapat, mint kétszeres bajnok érkezett és úgy tűnt ezt az idén továbbra sem gondolják másként, most is győzni jöttek.
A mezőny erősen megoszlott, a változékony talajszerkezet nem csak mélységében, hanem a parcella területén belül is kiszámíthatatlan versenyterepet rejtett. A kétórás limitidőt többen is kihasználták, de mint tudjuk, nem csak az időeredmény az egyetlen szempont a helyezések kialakulásában. A zsűri munkája ekkor vált csak igazán izgalmassá. A kaloda leengedése hol sikerült, hol nem, de akkor milyen mélyéget mértek? Olykor örömsikoly, máskor feszült csend vagy lemondó moraj vette át az uralmat a versenygödrök fellett.
A sorrend kialakult, de volt még egy versenyszám a hantolás, ami a felszálló por és a 15 perces limitidő miatt látványos eleme e szakmai megmérettetésnek.
A zsűri ezután is szemlézett, szakmai és esztétikai szempontok mentén hozták meg döntésüket a hantokról.
A jó hangulatú verseny eredményeit alább közöljük, de előtte gratulálunk a címvédéshez és minden elismerésünk a résztvevő versenyzőknek. A kollégák ismét megmutatták fizikális felkészültségüket, precizitásukat és szaktudásukat. AZ MTFE egyesület büszke minden sírását végző munkatársára és továbbra is kiáll e szakma megbecsültségéért.
A VIII. MTFE Sírásó Verseny eredményei:
🏆1. helyezett: PARAKLÉTOSZ NONPROFIT KFT. 1:33,20 időeredménnyel. A csapatot Kiss László és Nagy Róbert alkotta
🥈2. helyezett: SZÉKESFEHÉRVÁR VÁROSGONDNOKSÁGA 1 csapata. Időeredményük: 1:37,30. Csapattagok: Herceg Gyula és Hamar Zoltán.
🥉3. helyezett: Az AKSD, debreceni cég CSONTBRIGÁD csapata 1:53,55 -ös időeredménnyel. Csapattagok: Rácz János és Tóth Mihály.
4. helyezett: SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. Idejük: 1:56,20 Balajcza Zsolt és Viszlovszki Zsolt.
A többi csapat a kőkemény talajjal még nehezebben birkózott meg, ők nem érték el a szükséges 160 cm-es mélységet, de eredményeik alapján a sorrend így folytatódik:
5. helyezett: CSONGRÁD MEGYEI KEGYELETI KFT. Csapattagok: Lődi Imre és Bakos Norbert.
6. helyezett: KEGYELET 2 csapat Szolnokról. Csapattagok: Pádár László és Konczi Krisztián.
7. helyezett: T-SZOL Zrt. 1-es csapata. Csapattagok: Magyarosi Ferenc és Burbucs Gábor.
8. helyezett: OLOMOUCE 1. csapat Csehországból. Csapattagok: Josef Vaclavik és Martin Novak
9. helyezett: T-SZOL Zrt. 2-es csapata. Csapattagok: ifj. Burbucs Gábor és Szebenyi Krisztián
10. helyezett: BIOKOM NONPROFIT KFT Csapattagok: Simon Imre és Walczer Roland.
11. helyezett: PARAKLÉTOSZ 2 csapata. Csapattagok: Szőllősi Lajos és Kovács László.
12. helyezett: BTI csapata, Tóth László és Varga Károly összeállításban.
13. helyezett: A KILENCVENHETESEK. AKSD színeiben. Csapattagok: Viski Csaba és Nagy Flórián
14. helyezett: TANKÓ-WALTER KFT. Csapattagok: Kardos László és Rácz Krisztián.
15. helyezett: OLOMOUCE 2. Csehországból. A csapattagok: Adam Nevaril és Jachim Vrbica
16. helyezett: STYX 2 csapata Puszaszabolcsról. Csapattagok: Bognár József és Bognár Tamás.
17. helyezett: KEGYELET 1 csapata Szolnokról. Kovács László és Kovács Bence csapattagokkal.
18. helyezett: FUNERO KFT. Ződi Attila és Varga János. Ők a szerbiai Vajdaságból érkeztek.
19. helyezett: STYX 1 csapata. Bognár Balázs és Kulcsár Attila csapattagokkal.
20. helyezett: SZÉKESFEHÉRVÁR 2 csapata, Bíró Gábor és Körmendi Tamás összeállításban.
21. helyezett: NOVOSIBIRSK CREMATÓRIUM csapata Oroszországból. Gorbikov Artem és Yakushin Sergey csapattagokkal
🏆A hantolást a SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. csapata nyerte meg. Viszlovszki Zsolt és Balajcza Zsolt alakították ki a legtökéletesebb hantformát.
👏Akkora verseny volt, hogy gratulációból nem lehet elég: GRATULÁLUNK A HELYEZETTEKNEK ÉS MINDEN RÉSZTVEVŐNEK!
Testben és lélekben is erősek vagyunk!💚💙 - MTFE

A győztes és a helyezettek a VIII. MTFE Sírásó Versenyen Szekszárdon.